2023. június 8-án a 13. osztályos grafikus és a 10. osztályos gimnazista diákokkal a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárba látogattunk. Gyulai Líviusz, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas grafikusművész emberi, humoros egyéniségét a művész özvegye, Vennes Emmy színésznő, Szepessy Béla grafikusművész és Kertész Sándor grafikus, művésztanár kötetlen beszélgetéséből ismerhettük meg. Az első emeleti olvasóteremben
Szakmai vizsga. Május 18.-án került sor a grafikusok, 23.-án pedig a fotósok szakmai vizsgájára.7 fő grafikus és 4 fő fotós adott számot a két év során szerzett elméleti és gyakorlati tudásukról, tapasztalataikról. Ez a vizsga forma ebben az évben került bevezetésre, és mind a vizsgázók, mind a vizsgáztatók számára újdonságot jelentett. Az új körülmények nem befolyásolták
Gyermek- és családi napot rendezett iskolánk május 25-én a Bujtosi Városligetben, ahol vidám hangulatú programok, főzés, ügyességi vetélkedő várta diákjainkat, szüleiket, pedagógusainkat. A délelőtt tánccal, tornával indult, majd az ügyességi csapatversenyeken mérhették össze tudásukat a résztvevők. Mire teljesítették a különböző feladatokat, el is készültek a finomabbnál finomabb ebédek: a 9. évfolyam paprikáskrumplit, a 10. tarhonyás
Az idei Sajtófesztiválra szóló tiszteletjeggyel köszönte meg a Diákújságírók Egyesülete (DUE), hogyiskolánk szerkesztősége a LEODIÁK néhány lapszámával benevezett Az év diákmédia pályázatára. A30. Országos Ifjúsági Sajtófesztivált 2023. május 26-án rendezték meg Budapesten, az ÚjpestiRendezvénytérben, amelyre meghívást kaptak a LEODIÁK munkatársai is: Gazdag Zalán 9. B osztályostanuló, aki az újságunk dizájnos megjelenéséért felelős, és töretlen lendülettel
Elballagtak a Leonardo-gimi végzős diákjai pénteken. A 12. A és B osztály emlékezetes napja két helyszínen zajlott. Iskolánk gyönyörűen feldíszített lépcsőin, folyosóin ballagódalok kísérték lépteiket, majd Nánásiné Asztalos Anita tanárnő az A, Soltész Péter tanár úr pedig a B osztály számára megtartotta utolsó osztályfőnöki óráját. Az ünnepség az egészségügyi főiskolán folytatódott, ahol iskolánk hagyományához híven
Hamarosan végleg kilépnek iskolánk, az LMA kapuin végzős diákjaink. Elkészült a 12. A és 12. B osztály tablója. Sok sikert és jó egészséget kívánunk nektek, kedves diákok, ne feledjétek, az LMA mindig visszavár! Ugorjatok be hozzánk bármikor egy jó kis tanórára, vagy beszélgetésre!
Diákjaink mémeltek egy kicsit! 🙂
„A világ olyan gyönyörű, hogy egyre nagyobb felelősség embernek lenni” (Szabó Magda) A Föld napját minden évben április 22-én ünnepeljük, amellyel felhívhatjuk a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. Iskolánk természettudományokat tanító tanárai izgalmas feladatokkal, látványos kísérletekkel készültek e jeles napra.
2023.04.21.-ével az Oktatási Hivatal nyilvánosságra hozta a 2023-2024. tanévi felvételi eljárás hivatalos végeredményét, amely a tanuló OM száma alapján megtekinthető. Gratulálunk az iskolánkba felvételt nyert nyolcadikosoknak!