Véget ért a Zero2Hero és az LMA által közösen szervezett nyári tábor. Az augusztus 14-i hét hétköznapjain tartott tábor során a gyermekek szabadjára engedhették gazdag fantáziavilágukat, csapatmunkára építő vetélkedésben vehettek részt, és számos más játék során szerezhettek jó élményeket.
Sikeres érettségi vizsgát tettek a Leonardo Média Akadémia Gimnázium, Szakgimnázium, Technikumés Általános Iskola diákjai! – 128 érettségi bizonyítványt osztottunk ki két hét alatt.A nappali munkarendben tanulók, illetve pácini tanulóink június 26. és 28. között szóbeliztek, míg atiszamogyorósi és tornyospálcai telephelyen a június 19-i héten folytak a szóbeli megmérettetések. Anappali tagozaton vizsgázott 45 tanuló, míg az
A városi Váci Mihály kulturális központban jártunk a Nagybányai Képzőművészek szövetségének meghívására, kiállításuk megnyitójára. A 9 évfolyama érkeztünk, s miután meghallgattuk a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium zeneművészeti tagozatának színvonalas műsorát, Halkóné Dr. Rudolf Éva önkormányzati képviselő köszöntötte a megjelenteket. Ezután megtekintettük az igazán sokszínű műalkotásokat, amelyek elkápráztattak minket mind témájukban, mind technikájukban, egyéni látásmódjukban, színeikben. Vizuális