A 120 éve született költő, József Attila alakjának, költészetének felidézésével nyitotta meg a Leonardo Média Akadémia Gimnázium az idei magyar költészet napi programját. Fodor György József Attila emlékére című verse méltó volt az ünnepség nyitányára. Miután az iskola minden diákja közösen elszavalta a tragikus sorsú költő Szeretném, ha vadalmafa lennék című versét, számos tehetséges tanulónk versíró, -mondó, -illusztrátori versenyen és tehetségkutatón vett részt, ahol iskolánk újdonsült zenekara is bemutatkozott (Matolcsi Babett, Chrenkó Vilmos és Tóth Dávid), majd Rácz Marcell kápráztatott el saját szerzeményű, gitárkísérettel előadott dalával. Tóth Dávid emellett Petőfi Sándor: Szabadság, szerelem című versének japán fordításával és annak rizspapírra festésével ejtette ámulatba a közönséget. A diákok tollából született szebbnél szebb költemények is lenyűgözték a hattagú zsűrit, akik végül Jakab Jázmin A csonka templom című versét találták a legjobbnak. A verseny emelkedett és izgalmas percei után osztályvetélkedőre került sor, ahol a költészet mellett a feladatok a fenntarthatósághoz is kapcsolódtak, hiszen az április 7-i hét egyébként is ennek jegyében zajlott. A megmérettetésen a 11. B osztály bizonyult a legügyesebbnek. Ez alatt az idő alatt a többi diák sem volt tétlen, elindult ugyanis a „versfutár”: tanulóink teremről teremre váltva egymást szavalták el kedvenc verseiket.















