A Sítábor
Nyíregyháza → AUSTRIA → Faak am See → Arnoldstein → ITALY → Tarvizio
2012. január 22. vasárnap reggel 7:00 indulás Nyíregyházáról Ausztria irányába, a legnagyobb hóesésben, amit ezen a télen tapasztalhattunk. Az alaphangulatot rögtön megteremtette a hóesés. Mindenki alig várta, hogy felcsatolhassa a lécét, vagy a deszkáját. Hosszú volt az út, rendesen el is fáradtunk – az utazás fáradalmait viszont enyhítette a hangulatfokozó filmek megnézése – este 8 órára érkeztünk meg a szállást adó Faak am See városába.
A szállás elragadó volt. Megérezhettük az igazi ausztriai hangulatot. A városkát körülölelő 1500 m-nél is magasabb hófedte hegycsúcsok, a szomszédságban elterülő félig befagyott – “osztrák gyöngyszem” – tó éreztette mindezt. Kint -10 fok körül volt, bent pedig a jó meleg fogadott bennünket, amit az apartman szobákba helyezett kandallók árasztottak.
Síelés Arnoldsteinben
A sípálya hármas határ tövében helyezkedik el, amit Ausztria, Szlovénia és Olaszország határol. A hegycsúcsra felérve egy lépéssel kerülhettünk át Szlovéniába vagy Olaszországba. A kilátás bámulatos volt, amerre a szemünk ellátott mindenhol csak hegyek és a terepasztalon elhelyezkedő házikók, útak, sínek. Most már értettük mire gondolt Radnóti Miklós, amikor a versében azt írta: “Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,…”. igaz, nekünk nem kellett repülővel szállnunk, ahhoz, hogy mindezt láthassuk, elég volt felgyalogolnunk a hegytetőre. Az ott látott képek örökre beírodtam az emlékezetünkbe.
A sípálya alkalmas a kezdőknek a tanuláshoz, a haladónak a kék pályákon való gyakorláshoz és a profiknak a piros illetve a fekete pálya extrém szakaszainak a teljesítésére. A kezelt pályákon a hókristályok csakúgy ragyogtak a verőfényes napsütésben, a minusz fokok pedig elősegítették, hogy amikor a síelők a felgyorsúlt tempójuk lassítása végett a sílécük élét a hóba mélyesztik, az mintegy hófelhőként borítsa el a pályát.
Delente a síelők és a boardosok megpihenni készültek a csúcson elhelyezkedő hüttékben, ahol megtalálható volt a hideg, habos osztrák sör, a forró tea, a forralt bor, a forró csoki és a gőzgombóc (Germknödel – mákoscici).
A pihenés után folytatódhatott az ádáz küzdelem a legjobb síelő címért. A sípályán mindenki bőszen gyakorolta, hogyan tudja elsajátítani a legjobb technikákat, hogyan tud a leggyorsabb lenni, a trükköket, a praktikákat, vagy éppen hogyan lehet a legnagyobbat ugratni, úgy, hogy érkezéskor lábon maradhasson a síelő, egyszóval a tökéletes sítudást. A pálya 16:00 óráig tartott nyitva, amit néhányan az utolsó percig ki is használtak 3 perccel a zárás előtt még egy utolsó felvonásra. Ilyenkor kell a legjobban figyelni, mert az aznapi fáradság, és a beszürkült látási viszonyok még nehezebbé teszik a pályát. Természetesen, ilyenkor már figyelembe kell venni a szembeforgalmat is, vagyis a Ratrak (hótaposó gép) felmenetelét a hegyre, melyre a figyelmünket a lámpáival és a hangjelzéseivel hívja fel. Aki ilyenkor balesetet szenved, azt a Ratrak hozza le a hegyről.
A napi “munkát” amit a hegyen síelés közben végeztünk (megfeszült combizmok, megerőltetett kar és hátizmok), a legjobb lehet szaunázással lazítani, amihez kíválóan társul a hó, mint hűtést végző.
Síelés Tarvizioban
Két nap arnoldsteini síelést követően, amikor már a kezdők sem igazi kezdők, kicsit többet autóbuszozva eljutottunk Olaszországba, Tarvizioba. Ez már egy komolyabb pályarendszer volt, nagyobb, szélesebb és erősebb pályákkal, mint Arnoldstein. A különlegességet igazán az hozta, hogy kipróbálhattunk egy sífutó pályát is (ami inkább egy hegymászásnak felelt meg, teljes felszereléssel a hátunkon), ami feljuttatott minket Tarvizio melletti üdülőfalu Camporosso, Monte Santo di Lussari hegytetejére. Az olasz vedégszeretet érezhető volt, ahogy a fogadós elkészítette az igazi olasz cappucinot, megkínált minket a gyümölcs pálinkából. A feltöltődés után magabiztosan vetettük bele magunkat a technikás piros pályák lankás lejtőibe. A 16 órához közeledve a buszunk felé vettük az irányt, viszont mivel a pályarendszer szélén síeltünk több pályaszakaszon kellett keresztül vágnunk,ahhoz, hogy visszajuthassunk a kiindulási pontunkhoz. Így találkozhattunk olyan technikai újításokkal a pályán, amit még eddig nem tapasztaltunk. Ilyen volt például az általunk csak “szülőcsatornának” nevezett hosszú futószalagos üvegalagút (mint a repülőtereken használatos gyorslépték), mely az egyik pályáról a másikra juttatta el a sielőket. A másik pedig az a gorgőkkel felszerelt járat volt, amiben a sielők az úttesten (mint a vasúti síneken) tova tudtak csúszni. A napot a síelők versenye zárta, ahol a gyorsaságukról tudtak tanúbizonyságot tenni a magabiztos síelők.
A negyedik napon ismét Arnoldsteinben síelhettünk, mely az előző napok tanulásának, gyakorlásának a bemutatása, megkoronázása volt.
Visszaérkezésünk 2012. január 27. péntek este 20:30-kor volt.
Bízunk benne, hogy jövőre ismét lehetőségünk lesz elutazni ilyen gyönyörű helyekre síelni és snowboardozni és lehetőség lesz a kirándulók táborát növelni, várjuk és bíztatjuk a többieket – akik most nem tudtak eljönni velünk -, hogy jövőre tartsanak velünk. Nagyon köszönjük Lakatos István tanár úrnak a szervezést!
Tekintsétek meg a képgalériát ami egy kis részletet mutat be mindarról, ami velünk a Sítábor alatt történt.