Erdélyben, Székelyföldön járt a Leonardo-gimnázium közel 60 tanulója 2024. december 10. és 12. között, ahonnan felejthetetlen élményekkel tértünk vissza. A nagykárolyi Károlyi-kastély kertjében, majd később Kolozsváron, Mátyás király szülőházánál történelmi emlékeink elevenedtek fel. A gótikus Szent Mihály-templom monumentalitása lenyűgözött mindenkit. A karácsony közeledte nemcsak a templomban, hanem az épület előtt, a város főterén is érezhető volt. A kürtőskalács-illattal, fényekkel, szeretettel telített atmoszféra, hangulat egészen Farkaslakáig kísért bennünket. Tamási Áron szülővárosa igazi székely településhez méltón békésen, nyugodtan és befogadóan várta a hosszú út után a látogatókat, és a finom vacsora után kulturális élményekkel is gazdagodtunk: a helyi néptánccsoport lenyűgöző előadással, majd jó hangulatú táncházzal örvendeztetett meg bennünket, végül összetartozásunkat erősítve mindannyian együtt énekeltük „hogy történjen bármi, amíg élünk, s meghalunk, mi egy vérből valók vagyunk”.
Másnap a parajdi sóbánya egészséges levegője, izgalmas kihívásai, kalandparkja kötötte le az időnket, majd Szovátán a rejtélyes és gyönyörű Medve-tavat ölelő sétányon és a Petőfi-parkban is barangoltunk, bár az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk. Székelyudvarhelyen a nagy magyar öseinket ábrázoló szoborcsoportot is megtekintettünk. Farkaslaki vendéglátóink meleg vacsorával és szívből jövő kedvességgel örvendeztettek meg estére.
Harmadnap székely kézműves termékekből válogathattunk ajándéknakvalót, illetve Marosvásárhelyen a Kultúrpalota épületét csodálhattuk meg, és még vásárlásra is maradt időnk, mielőtt elhagytuk a varázslatos Erdélyt, amelynek hangulatától az ember még emberibbé, a magyar még magyarabbá változik.