2025. szeptember 1-jén iskolánk udvara ismét megtelt élettel: a nyári szünet után izgatottan gyülekeztek diákjaink és pedagógusaink, hogy közösen, ünnepélyes keretek között köszöntsük a 2025/2026-os tanévet.
Kiemelt figyelemmel és szeretettel üdvözöltük a 9. osztályos diákokat, akik most először csatlakoztak iskolánk közösségéhez, valamint a 13. évfolyam tanulóit, akik az érettségi utáni tanulmányaikat folytatják az intézményben. A hagyományokhoz híven az évnyitó keretei között beírták a nevüket az iskola Évkönyvébe, ezzel is jelezve, hogy hivatalosan is a közösségünk tagjaivá váltak. Számukra egy új, meghatározó időszak veszi kezdetét, amely reményeink szerint számos élményt és lehetőséget tartogat.
A tanévnyitón elhangzott ünnepi beszédek bátorították tanulóinkat arra, hogy nyitott szívvel és céltudatosan vágjanak bele az előttük álló időszakba.
Az évindító alkalom lehetőséget adott arra, hogy új pedagógusokat is köszönthettünk, akik tudásukkal és elhivatottságukkal tovább erősítik iskolánk szakmai munkáját.
Sikeres és örömteli tanévet kívánunk minden diáknak és pedagógusnak!

















