Gasztronómia, bokortanyák, Krúdy életműve, Cantemus – csak néhány a helyi értékeink közül. Ki ne ízlelte volna már Nyíregyházán a savanyú krumplilevest, a juhtúrós sztrapacskát vagy éppen a mákos gubát? A város azonban nemcsak a helyi ízeire lehet büszke, hanem olyan lokálpatriótáira is, mint dr. Kovács Mihályné Valika, aki a gasztronómia területén jeleskedik. A nyíregyházi születésű Valika mióta belecsöppent a vendéglátó-ipari szakmába, azóta ezt a tevékenységet fáradhatatlanul, önzetlenül, őszinte elhivatottsággal végzi. Nemcsak a megyében, hanem országosan is elismert szaktekintély. Munkáját a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Országos Elnöksége is jutalmazta, márciusban, Budapesten, a Syma csarnokban átvehette a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Közgyűlésén a Gasztronómia Követe díjat, ötödikként az országban. – Amire a legbüszkébb voltam idáig, az a Schnitta-díj, amit 2001-ben kaptam – a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Magyar Éttermi Kultúráért járó díja. – Ezt elsőként vettem át nőként az országban. A másik büszkeségem a rangos kitüntetésnek számító WACS-díj, amit 2009-ben kaptam. Nagy öröm volt számomra, hogy 1999-ben, Baselben, a IV. Salon Culinaire Mondial keretein belül a 18. Nemzetközi Gasztronómiai, Szállodaipari Szakkiállításon a nyíregyházi csapat szakmai kísérője is lehettem – tette hozzá. Leköszöntem, mint régióelnök, de továbbra is aktívan dolgozom. A Gasztronómiai Közhasznú Egyesület elnöke még én vagyok, nem vonultam teljesen vissza. Több képző intézményben tanítok, járom a megyét, bemutatókat, előadásokat tartok, zsűrizek versenyeken, vizsgaelnöki teendőket látok el, valamint a pincér és vendéglős mesterbizottság elnöke vagyok. Továbbra is alkotok, és ami a legfontosabb, hogy kutatom az egészséges táplálkozást, gyümölcs- és zöldségkoktélokat készítek és népszerűsítem is azokat. Így aktív tagja maradok a gasztronómiai életnek – hangsúlyozta. forrás: nyiregyhaza.hu |