2009. július 1-ig a törvényi előírásoknak megfelelően a gazdálkodási formáját a cégnek (Közhasznú Társaság) módosítani kellett. Mivel a tevékenységi körünk nem változott a KHT jogutódját a Nonprofit KFT-t választottuk a módosításkor. 2009. május 4-től az iskola fenntartójának megnevezése Leonardo Education Nonprofit KFT-re változott.
2009-ben is nagy kihívást jelentett számunkra a végzős tanulóink vizsgáztatása. Három végzős osztályunk volt ebben az évben. Tanulóink Újságíró és Grafikus szakon tettek sikeres vizsgát. A Gazdálkodási menedzserasszisztens felsőfokú szakképzésre járó tanulóink sajnos nem kezdhették meg a szakmai vizsgát, mert a szükséges szakmai középfokú nyelvvizsga előfeltételt nem tudták teljesíteni.
2009-ben fő célunk volt, hogy az intézményünknek legyen egyfajta minőségirányítási programja. Ennek az elkészítése zajlott tavasszal. Az intézmény akkreditációnk elkészült, és májusában a FAT nyilvántartásba vette AL-2026 lajstromszámmal.
Júniusban megkezdődtek a tárgyalások a gyöngyösi Károly Róbert Szakközépiskola fenntartójával egy közös TISZK (Térségi Integrált Szakképzési Központ) létrehozására. Június végére megszületett az Összefogás-Tiszk Nonprofit KFT, melynek résztulajdonosa a Leonardo Education Nonprofit KFT is. A társulás olyan jól sikerült, hogy a nyár folyamán két pályázatban is részt tudott venni a TISZK, melyek később nyertes pályázatok lettek.
Tavasszal lehetőségünk nyílt rá, hogy cégünket bővítsük még egy iskola fenntartói feladatainak ellátásával. Ezt a lehetőséget megragadva a 2009/2010-es tanévet az Európai Üzleti Ismeretek Szakközépiskolájával (3300 Eger, Katona tér 5.) együtt kezdtük meg. Az iskola egy 310 m2 négy tantermes, plusz kiszolgálóegységekkel felszerelt oktatási egységgel rendelkezik. Fő profilja, akárcsak a nyíregyházi iskolának az érettségi utáni szakképzések. Tanulói létszámát tekintve 110 fő tanul 13, 14, 15. évfolyamon, Idegenforgalmi szakmenedzser, Kereskedelmi szakmenedzser, Fodrász, Kozmetikus.
Így az Összefogás-Tiszkben már két iskolával képviseljük magunkat.
A nyíregyházi iskolánkban beiskolázási csúcsot döntöttünk, 147 fővel kezdtük meg szeptemberben a tanévet. A tanulóink Idegenforgalmi szakmenedzser, Internetes alkalmazás-fejlesztő, Grafikus, Újságíró, konferanszié szakképzésben vesznek részt.
Gávavencsellőn megkezdődött a 12. évfolyam felkészítése az érettségire.
A 2009. évet új projektek (2010-ben történő bevezetésével) előkészítésével zártuk.