Az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat.
A világnap legfőbb célja a vadon élő állatok és a velünk élő állatok pusztításának megfékezése, és az ember és állat közötti barátság erősítése.
Iskolánkban a Leonardo Média Akadémia Gimnáziumban október 4-én tartottuk az Állatok Világnapját. Tanulóink állat mintás pólóban érkeztek az iskolába, és magukkal hozták kedvenc állatot ábrázoló plüssüket is.
A nap folyamán a Jane Goodall Intézet magyarországi képviselője jött hozzánk, aki előadást tartott az állatok védelméről, kiemelten a főemlősök védelmét.
Fotópályázat keretében a tanulók portfóliót készítettek egy saját kedvencük, vagy egy ismeretlen állat érzéseiről.
Gimnáziumunk az elmúlt év végén csatlakozott a „Passzold Vissza Tesó” felhíváshoz, melynek célja a bányászat által szétrombolt főemlősök lakhelyének védelme. Ezen felhívás eredménye képen számos mobiltelefont, tabletet hoztak a diákok, melyek átadásra kerültek ezen a nevezetes napon az Intézet számára.
A nap zárásaként egy közös képpel igyekeztünk tisztelegni az állatok előtt, mert fontos feladatunk, hogy igyekezzünk minden nap harmóniában élni a természettel, környezetünkkel és a minket körülvevő élőlényekkel!