leonardomediakademia@gmail.com

+36 42 788 430

4400 Nyíregyháza, Báthori u. 5.

A magyar költészet napja 2024

A magyar költészet napja alkalmából az LMA-gimnázium vendége volt és a 11., illetve 12. évfolyamos tanulókból álló hallgatóságot lenyűgözte Kokas Bálint, aki a slam poetry műfajának jelentős képviselője, több verseskötet szerzője, és iskolánk volt újságíró tagozatos tanulója. A “slammerkedésen” kívül (minimum 3 percig tartó, pikáns/pikírt hangvételű, humoros, esetenként meghökkentő tematikájú vers előadása) Bálint szerkesztőként és szociális segítőként is dolgozik. Az interaktív előadáson rögtönzött versírásra is sor került, és diákjaink bátran elő is adták szerzeményeiket.

Hagyományainkhoz híven versíró, versmondó és saját verset előadó kategóriában versenyt is hirdettünk, amelyre szép számmal érkezett pályamű, jelentkező. Az első helyezést versíró kategóriában Jakab Jázmin 10. A osztályos tanuló érte el Valaki azt mondta, ezt kell című költeményével. Versmondó versenyünk győztese Orosi Lili 9. C osztályos tanuló lett Vargha Ágnes: Legyen című versének elszavalásával, a saját verse előadásával pedig Lörincz Brigitta 11. B osztályos tanuló győzte meg leginkább a zsűrit. Minden részt vevő diákunknak szívből gratulálunk!